Gyógyulj, magyar!

Cikkek egészségről

Cikkek

A vegyi szennyezés hétköznapjainkban

A vegyi szennyezés hétköznapjainkban

Igyekszem bemutatni a szervezetünket és környezetünket érő legdrámaibb hatású vegyi szennyezések hatásait és megoldásokat kínálni, az ezzel összefüggésbe hozható betegségek megelőzésére vagy kezelésére. Felsorolok néhány kiváló tudóst és szószólót, akik kutatásaikkal erejükön felül járultak hozzá ahhoz, hogy világosságot adjanak nekünk, hétköznapi halandóknak. Bemutatok néhány feltalálót és találmányt, melyek alapot adhatnak olyan gondolatokra is, mint például:
„Az ember az egyetlen lény a földön, mely tudatosan képes saját fajtársainak kipusztítására is”

Mire számíthatunk tehát? Hogyan védekezzünk a láthatatlan ellen?

Családom, sok ismerősünkhöz hasonlóan, makacsul elhúzódó, láz nélküli légúti betegségekkel küszködik. Sokan panaszkodnak akár hónapokra is elhúzódó tünetekre, emellett erőtlenségre, emésztési zavarokra, általánosan gyomor és bélrendszeri panaszokra. Méghozzá egyre fiatalabb korban. Mindezen már az emelt dózisú vitaminok sem segítenek. Rossz és jóindulatú daganatok gyakorisága figyelmeztet, hogy valami nem stimmel bennünk és körülöttünk. Napi szinten kell hallanunk a rákról. Fogyna az életerőnk? Összefügghet-e ez a minket érő káros környezeti hatásokkal? Miért jelentkeznek ezek a tünetek ugyanúgy a városi környezettől távol, friss levegőn élők esetében is ilyen intenzitással? Allergiások vagyunk már télen is? Tényleg a parlagfű nevű gyógynövényünk lenne a felelős? Mi az irány az egészségügyben és az „érdekeinket” szolgáló gyógyszeripar terén? Csak a „fizetőképesek” részére működő egészségügy? Gyógyszermérgezés? Antibiotikumok korlátlanul? Kemoterápia már rutin szerűen?

Korunk a kényelem rabszolgasága

Még véletlenül sem szeretnék pánikot kelteni és nincs szándékomban negatív energiákkal tölteni bárkit is, de szeretnék gondolatébresztő információkat adni annak alátámasztására, hogy:
  1. Ha mi nem vigyázunk magunk és gyermekeink egészségére, akkor ezt senki nem teszi meg helyettünk. Az egészségügy és gyógyszeripar üzlet és gazdasági ágazat, profitorientált tervezéssel a háttérben.
  2. Az ember alkotta világ sok esetben „emberiség ellenes” lehet, anyagi érdekek vagy hanyagság következtében és rámutatok arra, hogy a környezetünket érik olyan káros hatások is, melyek mögött szándékosság feltételezhető.
  3. Egészségünk megőrzése egyre nehezebb feladatnak tűnik, mivel sok évtizednyi súlyos környezetterhelés hatásai hatványozódnak körülöttünk és bennünk. Így, az lényegesen nagyobb odafigyelést és tudatosságot igényel, mint valaha.
  4. A legtöbb esetben képtelenek vagyunk változtatni életvitelünkön. A megoldást mindig mástól, orvostól, piruláktól, műtétektől várjuk. Kényelmünk, és sok esetben naivitásunk miatt megfoghatóak, irányíthatóak vagyunk. Erre épül az anyagi világ marketingje is.

Vegyi szennyezések, hatásaik és az ellenük való védekezés

  1. Szúnyogírtásnak indult, „népesség szabályozó” szer lett belőle
  2. „Halálos” keverék, mikor egy gyógyszergyártó világmárka befolyást szerez az élelmiszer és az energia ágazatban
  3. A pillanatnyi gazdasági érdekek és ellenérdekek szabályozzák a gyógyszerlebuktatásokat
  4. A szovjetek tagadták, míg itthon elbagatelizálták a sugárszennyezést
  5. Mérgező higanyt tukmáltak ránk az amalgán fogtömésekkel
  6. Egy feltaláló és egy multimilliárdos 3 generációnyi felnövekő gyermeket mérgezett a nagyobb profitért
  7. Nem számított sosem, hogy ők is ezen a bolygón élnek
  8. Dízelbotrány a nagy színjáték része
  9. Nehézfémszennyezés és más időjárás kísérletek, lakott területek felett, az amerikai hadsereg tulajdonában levő szabadalmak alapján

LEAVE A RESPONSE

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

%d blogger ezt szereti: